Balogh Dávid, az ALLWIN projekt menedzsere a work-life balance-ról

Pihenj, katona!

„Jövő héten szabadságon leszel, Dávid? Akkor jó pihenést!”

Valahányszor ezt a mondatot hallom, mindig ugyanazt válaszolom: „Köszönöm, de nem pihenni fogok. Feltöltődni.”

Öt évvel ezelőtt, 2018-ban csatlakoztam a Bátor Tábor önkénteseihez. Már előtte is támogattam őket, vagy épp rekedtre kiabáltam magamat lila pólóban a nemes ügyért futókat bíztatva… De 2018 nyara volt az igazán sorsfordító az életemben. Ekkor jutottam el ugyanis az egyik nyári táborba.

Korlátlan karakterszám se lenne elegendő arra, hogy körülírjam, milyen egy Bátor Táboros turnus. Remélem, hogy ti is olyan szerencsések vagytok, mint én, és gyerekkorotokban nektek is megadatott, hogy több nyári táborba is eljussatok. Amit biztos el tudtok képzelni, az az, hogy közel 70 gyermek zsibong egy erdővel körbevett táborhelyen… amit viszont csak itt tapasztalhat meg valaki, az az, hogy mellettük közel 100 önkéntes sürög-forog.

Bizony, egy turnusban 80-100, egy nyár során akár hatszáz fő dönt úgy, hogy a szabadidejében daganatos, cukorbeteg és más súlyos, krónikus betegséggel élő 7-18 évesnek nyújt feledhetetlen tábori élményeket. Ahogy a Bátor Tábor mottója is mondja, „életeket változtatunk”. Az élményterápia  módszerén alapuló foglalkozások nemcsak a táborozókat, hanem az önkénteseket is formálják. Amikor egy hét intenzív foglalkozás után hazatérnek a táborozók, egész biztosan napokig csak az élményeiket sorolják – hiszen mi, önkéntesek is pont így teszünk. Ha testileg nem is, de lelkileg teljesen feltöltődve.

Cim-cim, cimbora

Az önkéntesek (vagyis ottani megnevezéssel cimborák) egy része a táborozókkal van a reggeli ébresztéstől az esti lámpaoltásig - sőt, az éjszakai ügyeletben még akár ezen túl is. A másik részük a programokat biztosítja - a magaskötélpályán mászástól kezdve a lovagláson át a játékos kísérletezésekig. És vannak külön cimborák (orvosok, ápolók, dietetikusok, gyógytornászok), akik a táborozók egészségügyi biztonságára ügyelnek. A gyerekek sosincsenek egyedül. De nem „felügyeletet”, hanem figyelmet kapnak tőlünk. Visszajelzünk, megerősítünk, szurkolunk, együtt nevetünk és elevenítjük fel a gondtalan gyermekkort.

Vannak egyéb lehetőségek is hozzájárulni az alapítvány céljaihoz. Például a tanítási időszakban segíteni az érintett gyermekeknek a kortársak közé beilleszkedést a Suliprogramon. A GO! Program keretében több kórházba is személyesen, időnként pedig az online térben juttatjuk el a tábori élményeket olyanoknak, akik nyáron az állapotuk miatt nem tudnak eljutni a hatvani táborhelyre. Vagy épp egy futóversenyen az Élménykülönítmény tagjaként lehet adományt gyűjteni. Előbbieket rugalmas munkarend mellett is lehet csinálni, utóbbira pedig a hétvégi szabadidőből lehet áldozni. A hosszabb ideig tartó táborok viszont néhány szabadnapról való lemondással járnak az önkénteskedni vágyó dolgozó embereknek – amit én bármikor szívesen megteszek. Örülök, hogy akár beugró önkéntesnek is fel tudok iratkozni, mert tudom, hogy akárcsak én, úgy a környezetem is rugalmas ezen a téren. És ami még fontosabb: bízhatok a kollégáimban, hogy a távollétem alatt is minden nehézséggel meg tudnak küzdeni.

Win-win-win

Emlékszem egy év végi felhívásra az ALLWIN-hoz érkezésem után, hogy javasoljunk olyan nonprofit szervezeteket, akiknek szeretnénk, ha adományozna a cég. Személy szerint nagyon megörültem, hogy a karácsonyi időszakban nem felejthető apróságokra költünk, melyeket az ügyfeleinknek vagy kollégáinknak adunk csupán a megszokás kedvéért, hanem gondolunk azokra is, akiknek az erre szánt összeg sokkal, de sokkal többet jelent. Büszke voltam, hogy minden körben tovább jutott a szavazatok alapján a Bátor Tábor, és végül a munkahelyem is a támogatói közé került. Ahogy ez tavaly sem volt másként. Azóta is valahányszor két tábori program között elfogyasztok egy kávét a cimbi pihenőben, azon gondolkodom, hogy vajon ez a pár kávészem abból az adományból van-e. Szeretem azt gondolni, hogy igen, és ilyenkor az ALLWIN tölt fel új energiával.

Számomra ezt jelenti a munka és magánélet egyensúlya. Nem egy mérleg két oldala, amik egymással ellentétesen mozognak. Sokkal inkább két támasz, ami egyensúlyban tart, támogat és visz előre. Így tudok hálásan tekinteni munka közben a tábori programokra, vagy éppen a munkáltatómra a kedvenc helyeim egyikén. És tudom, hogy ezt még nagyon sokáig tudnám és szeretném csinálni.

‍