Márk és Marci mindketten sokéves fejlesztői karriert tudhatnak maguk mögött. És annak ellenére, hogy ennek nagy részét mindketten az ALLWIN-nál menetelték végig, többszörös outsource tapasztalatuk révén széleskörű ismeretekre tehettek szert az évek során. Ezekről részletesen be is számolnak az epizód elején.
Ezt követően megpróbálkoznak a DevOps, mint terület és feladatkör definiálásával. Egyáltalán munkakör vagy inkább egy szemléletmód a DevOps? Netán áthidaló, összekötő szerepe van más területek között? Van egyáltalán egységes fogalma?
A definíció megvitatása során TT, Márk és Marci azt is tisztázzák, mik is azok a pipeline-ok és mi közük van a DevOpshoz. Betekintést adnak a pipelone-ok történetébe és elmesélik azt is, mennyire más úton jutottak el a DevOpshoz a tanulmányaik vagy épp munkájuk során. Kiderül az is, ki milyen kihívásokkal szembesült, hogyan tanult bele és milyen előrelépést jelentett számára a DevOps területen való kalandozása.
Az ALLWIN szoftverarchitektjei azt is kivesézik, milyen üzleti igények hívhatták életre a DevOpsot és milyen megtérülése van a DevOpsnak egy szoftverfejlesztési projekt során. Kitérnek azokra a toolokra is, amelyek szorosan kapcsolódnak a DevOpshoz. Elmagyarázzák, hogyan kell a Dockert elképzelni, mire használható és milyen igények kiszolgálására jött létre. Kifejtik a konténerizáció vitathatatlan előnyeit és megvitatják azt is, hogyan válik el a Docker és a Kubernetes szerepköre egymástól.
Szót ejtenek arról is, mi az az Infrastructure as a Code, mire jó és milyen körülmények között érdemes használni. Marci egy business case-en keresztül mutatja be, milyen előnyökkel járhat a használata és milyen problémákat lehet vele kiküszöbölni a fejlesztés során. Kitérnek arra is, mi az a provisioning és mik azok a Terraform fájlok, ill. miért szeretik használni. Marci azt is felvázolja, hogyan lehet kevésbé embert próbáló feladat egy platform as a service megoldásokat is használó projektnél tartani a least privilege principle-t, hogy a különböző szolgáltatásoknak tényleg csak annyi jogosultságot adjunk, amennyire feltétlenül szükségük van és hogy ezáltal megfeleljünk a biztonsági követelményeknek is.
Vannak-e árnyoldalai a DevOpsnak? Milyen nehézségekkel, extra költségekkel járhat, hogyan befolyásolhat egy becslést? És hol válik el a DevOps munkakör a fejlesztői feladatoktól? A fejlesztési projekt melyik szakaszában érdemes bevonni a DevOpsost? Mit tanácsos figyelembe venni a DevOpsos feladatok fejlesztőknek történő kiosztásánál? Mi az, ami még beleférhet és mi az, ami már nem? Milyen szintű DevOps ismeretekkel kell rendelkeznie egy fejlesztőnek egyáltalán?
“… az ember nem biztos, hogy mindig ki lesz szolgálva vezető fejlesztőként vagy szakmai vezetőként azzal a luxussal, hogy mellette lesz egy DevOpsos…”
Mitől jó az ALLWIN-os DevOps csapat? Mit kell tudnia egy DevOpsosnak a hard skilleken túl? Hogyan tud jól együttműködni a DevOps és a fejlesztői csapat?
“Ha úgy vesszük, egy IT-s meg egy fejlesztő, az teljesen két különböző állatfajta, tehát teljesen elválik egymástól.”
A DevOps-szal kapcsolatos összes felmerülő kérdésedre megpróbál választ adni három szoftverarchitektünk beszélgetése. Ha az epizód mégsem oltja maradéktalanul az információéhséged, kérdezz tőlünk kommentben a YouTube video alatt! Állunk rendelkezésedre. 😉
00:00 - Bevezető, vendégek bemutatkozása
03:16 - Mi az a DevOps?
05:31 - Mik azok a pipelineok?
11:59 - Mi volt a DevOps előtt?
19:39 - Mi hívta életre a DevOpsot?
22:50 - Mi segítette a DevOps elterjedését?
26:50 - Hogy kell elképzelni a Dockert?
30:39 - Hol válik el a Kubernetes szerepköre a Dockerétől?
34:16 - Mire jó az Infrastructure as a Code?
40:32 - Mi az a Provisioning?
46:36 - Mik a DevOps árnyoldalai?
50:47 - Hol a határ a DevOps és a fejlesztői munkakör között?
59:30 - Elköszönés